Nutellás-körtés muffin

Annyira el vagyok maradva magammal, hogy elképesztő. Bocsánat, aki írt nekem emailt, annak igyekszem válaszolni, amint összeszedem magam. Először is köszönöm szépen Ildynek a díjat, bár egyszer már megkaptam, ez semmit nem von le az értékéből :) 
Másodszor ígérem, jön a fotós dolog folytatása, kis türelmet még.
Harmadszor pedig vissza a bloghoz, itt az ősz, lassan megérkeznek a színei is, meg a meleg napsugarak. Tele vagyunk roskadásig gyümölccsel, lassan jön a sütőtök meg a narancs is, de már most illene jobbnál jobb recepteket produkálni. Az első, amit már a körtés muffinnál említettem, az a bizonyos nutellás muffin. Nos, jelentem, sikerült beszereznem a nutellát, sőt, sikerült megmenteni belőle annyit, amennyi a muffinhoz kellett. 


Hozzávalók, 12 db muffinhoz:
  • 2 körte
  • 10 dkg csokoládé - én most fehércsokit használtam
  • 2,5 teáskanál sütőpor
  • 2 tojás
  • 0,8 dl olaj
  • 15 dkg joghurt - egy kis pohár
  • 24 dkg liszt
  • 2 evőkanál darált mogyoró
  • 12 dkg barna cukor
  • 6 dkg nutella - ez egy jó nagy kanál
A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
A körtét megpucoljuk, kis darabokra vágjuk, a csokit feldaraboljuk. A tojást, a cukrot, a joghurtot, a nutellát és az olajat alaposan összedolgozzuk, majd apránként jöhet bele a mogyoró, a liszt és a sütőpor. Amikor a massza már egyenletes, beleforgatjuk a csokit és a körtét.
A muffinsütőt kibéleljük papírral, majd elosztjuk a masszát a mélyedésekben. Nyugodtan feltöltheted, nem sokat fog emelkedni. 180 fokon nekem 35 perc kellett a sütéshez.

Megjegyzések

Bianka üzenete…
Hű micsoda szépség
Ildy üzenete…
Nagyon szívesen:)
Imádom a mogyorót. Meg a fehércsokit meg a nutellát. És így együtt...hmm! (sóhajt)
Névtelen üzenete…
Isteni lehet *__*
Csupa finomság van benne :)
Jut eszembe! Tettem neked félre sárga paradicsom magot, ha aktuális még :)
Csibe üzenete…
Szeretnék kérni!
mandy tarragon üzenete…
Bianka: köszi :)
Ildy: tényleg jók együtt :)

araniel: ó, igen, aktuális :) Remélem jövőre nagyobb sikerem lesz a paradicsomokkal, mint idén.

Csibe: adom :)))

Népszerű bejegyzések