Fényképezzünk együtt I. - A fényképezőgép, az ISO, a záridő és a fehéregyensúly


Felmerült többször is mostanában, hogy hogyan is van ez, hogy egyre jobb képek születnek itt a blogon. Jelentem, nem lopom őket, hanem tanulok :) Magamtól, könyvekből, interneten összevadászott cikkekből és a páromtól, Balázstól, aki sokkal tapasztaltabb fotó (és webszerkesztés) témában, mint én. :) Gondoltam, írok egy kis sorozatot arról, hogy miket tanultam ez alatt a másfél év alatt a fotózásról, a gépekről, a felszerelésről, megosztanék pár trükköt azokkal, akik hozzám hasonlóan hobbiból és a saját örömükre fotóznak. A profikat megkérem, hogy ha nagy hülyeséget írnék, javítsanak ki nyugodtan, de ne döngöljenek a földbe, mert még egyszer hangsúlyozom, hobbiból, a saját örömömre készítem a képeket, nem pedig magazinoknak vagy a szakmának. :)

Egy ideig egy tök egyszerű Nikon Coolpix 5200-as kompakt géppel fotóztam, azzal is születtek egészen szép képek, szóval nem mondanám, hogy minden a gépen múlik. ITT, ITT és ITT is olyan képek vannak, amiket ezzel a kis zsebmasinával követtem el.

Ezután váltottam egy bridge/ultrazoom gépre. A Canon Powershot S2 jogilag és erkölcsileg Balázs tulajdona, de azért garázdálkodhattam vele, amíg rájöttem, hogy akarok-e jobb gépet. Ez annyiban jelentett előrelépést a kompakthoz képest, hogy sokkal több mindent lehet rajta állítani. Egy ideig ezzel el is voltam, de már nagyon vágytam egy saját gépre.

Ekkor vettem meg a Nikon D60-asomat, teljesen alap 18-55-ös kitobjektívvel, a legtöbb fotó ezzel készült, változó beállítások mellett. Pár napja vettem hozzá egy 35/F1.8-as fix objektívet, most ezzel kísérletezem, de a tapasztalatokat inkább a kitobimról írnám le, tavaly június óta gyakorlatilag csak azzal fotózom. Nekem ez a gép több, mint elég, a bridgenél annyival okosabb, hogy lehet hozzá venni mindenféle objektíveket, ami éppen kell. Ételfotózáshoz a fix objektíveket ajánlják - ezért is ruháztam be egyre -, de szerintem a kitobival is meg lehet tanulni mindent, ami kell.

Adódik a kérdés, ha épp gépvásárlás előtt álltok, milyet is vegyetek? A kompaktot nem ajánlom, mert bár a fenti példa is mutatja, hogy lehet vele szép képeket csinálni, de mégsem az igazi. A bridge gépek közül olyan 50 ezer forint körül már lehet olyat találni, ami bőven megfelel a célnak - ugye itt most az a cél, hogy a blogra készítsünk képeket -, minél több mindent minél szélesebb skálán lehet állítani, annál jobb. Aki komolyan akar foglalkozni a fotózással, annak a tükörreflexes gépeket ajánlom a figyelmébe, ennél a kategóriánál a belépő szintű vázak 100 ezer forint körül mozognak, erre kell még ugye legalább egy objektív. Az objektívek ára elég sok mindentől függ, milyen tartományban állítható a blende méret, mekkora a látószög, milyen benne a zoom, van-e benne autofókusz (AF), stb. Annak, aki olyan vakegér, mint én, ajánlom, hogy olyat válasszon, ami támogatja - vagy vázból vagy objektívből - az AF használatát, mert elég kellemetlen tud lenni, ha a manuálisan beállított fókuszt rajtam kívül senki nem látja élesnek :)

Nos, tegyük fel, hogy mindenki megvette az igényeinek és pénztárcájának megfelelő gépet. Tegyük fel, hogy a következő három dolog állítható: ISO, a záridő és fehéregyensúly. Ha egy fokkal ügyesebb a gépünk, akkor pedig tudjuk szabályozni a blendét is. Nézzük, mint jelentenek ezek a varázsszavak, emberi nyelven :)

ISO-érték 
Akinek volt régi, analóg gépe, az biztosan találkozott még filmekkel, amiken öles betűkkel szerepelt, hogy ISO 100, ISO 200, stb. Az ISO azt fejezte ki, mekkora a "fényérzékenysége" a filmnek, vagyis, hogy mennyire kell "világosnak" lennie, hogy működjön. Minél érzékenyebb a film - minél nagyobb az ISO érték -, annál részletesebb képek születnek ugyanolyan fényviszonyok mellett. Na, jó, mindez csodás, de mire jó ez a gyakorlatban? 
Tegyünk fel, hogy nem vagyunk olyan szerencsések, hogy mindig szikrázó napsütésben fotózunk. Nem is sötétben, de mondjuk egy panel konyhájában, ahol nem éppen ideálisak a fényviszonyok. Ha feljebb veszed az ISO értéket, több részlet látszik, viszont ha túl magasra veszed, akkor sajnos a zaj is több lesz. "Zizis" kép, ismerős? Én azzal szoktam próbálkozni, ha nem jók a fények, hogy mi az a legkisebb ISO, amivel már elfogadhatóan részletes a kép, de még nem zajos. Ha jók a fényviszonyok, akkor viszont a lehető legkisebbre veszem.

Záridő 
A záridő - sok gépen az EXP címszó alatt állítható -, nevéből következően azt jelenti, hogy meddig van nyitva a gép, amikor fényképezel vele. A másodperc párezredrésze is lehet - az enyémen a legkisebb 1/4000 -, de egészen fel lehet húzni, az én gépemen pl fél percig. Egyszerűbb gépekben ezt manuálisan nem tudod állítani, viszont szokott lenni záridő korrekció. Ha tovább van nyitva, akkor több fény jut be, tehát világosabb lesz a kép. Ha lejjebb veszed, kevesebb fény jut be, sötétebb lesz a kép. Fontos megjegyezni viszont, hogy amíg a rekesz nyitva, addig nem szabad megmozdítani a gépet, mert elmosódott lett a végeredmény. 
Ősszel és télen, amikor rövidek a napok, nagyon ügyesen lehet használni a meghosszított záridőt, viszont ehhez nem árt beszerezni egy állványt. Az állványról majd később lesz szó.
Elmozdult kép


Fehéregyensúly 
White balance avagy WB. Ez határozza meg, hogy milyen "színű" lesz a kép. A legtöbb gépen vannak előre beállított sémák: természetes fény, halogén izzó, hagyományos izzó, felhős, vaku, stb. Ha rosszul van beállítva, akkor kékes, sárgás, zöldes lesz a kép. Fontos, hogy ha nem természetest fényt használsz, akkor ne keverd a fénytípusokat! Ha olyan a géped, akkor lehet vele méretni egy fehéregyensúlyt, hogy azt használja. Nekem erre van egy kis fehér konyharuhám, oda szoktam tenni, ahol a téma van, úgy mérem be a fehéregyensúlyt, ez általában jó szokott lenni. Persze vannak olyan fényviszonyok, amivel sajnos nem tudok mit kezdeni...
Túlságosan este fotózott vanília fagyi, eltolódott fehéregyensúllyal

Blende
A blende beállításán a mélységélesség állítását kell érteni. De mi is ez a mélységélesség? Ez az érték határozza meg azt, hogy mekkora része lesz éles a képnek. Én kicsi értéken szoktam hagyni, mert akkor jobban kijön, hogy mit szeretnék fotózni, és szépen el lehet "mosni" a hátteret. Nekem olyan a gépem, hogy a fókuszpontot három helyre lehet tenni AF módban, a két szélre és középre. Ha mondjuk álló helyzetben előre teszem a fókuszt és kicsire állítom a mélységélességet, akkor lehet szépen elmosott képeket csinálni. Mint például ez a muffinos. 

Elsőre ennyi, a következő részben az eszközökről lesz szó, amiket a beállításokhoz használok.

Ha valami kérdés van, tegyétek fel nyugodtan, szívesen válaszolok, ahogy az tőlem telik :)

Megjegyzések

Chef Viki üzenete…
Nikon Coolpix zsebgép :-) Hát erről ennyit :-))

Jó kis sorozat lesz, én már előre látom!!! Ügyes vagy és köszi, hogy megosztod a tapasztalatokat!
Ildy üzenete…
Köszi az infókat, Mandy. Bár nekem csak egy viszonylag egyszerű digitális zsebgépem van, azért biztosan tudom majd hasznosítani a tanácsokat. Várom a következő leckét:)
Aliz üzenete…
Nagyon jó lesz ez a kis sorozat, köszönöm szépen. A közeljövőben szeretném lecserélni a gépemet, ezt néztem ki, ha megtennéd, hogy ezen aoldalon rápillantanál a paraméterekre, hogy szerinted érdemes megvenni? Kb, 50 ezer az ára. Nekem az is fontos, hogy lítium akkumulátoros legyen, mert a mostani gépem is olyan, és nagyon elégedett vagyok vele, a korábbi gépeimmmel sok gondom volt a tölthető elemekkel. Ezzel már közel 30 ezer képet készítettem és még mindig feltölthető hosszú időre, arról nem is beszélve, hogy ha fényképezés közben a konyhában lemerül, a konnektorba bedugva is fényképezhetek vele.
http://www.sony.hu/product/dsc-h-series/dsc-h55#pageType=TechnicalSpecs
Előre is köszönöm.
Névtelen üzenete…
Köszi az írást, hasznos volt. Végre valaki normálisan meg is magyarázza a szakszavakat :)
Én is szeretnék tükörreflexes gépet, de jelenleg nincs rá pénzem :(
Ez a kis Pana(panasonic dmc fz-18) és én meg már úgy összeszoktunk ^_^
Csak meg kéne tanulnom rendesen használni, mert ezt a sok beállítást még nem nagyon vágom rajta :)Általában ia-val, vagy az étel programmal fotózok.
mandy tarragon üzenete…
Chef Viki: jaj, nem akartam én megbántani a zsebgépet :) Az enyémet is most fogom visszaszerezni Öcsémtől, mert úgy néz ki, vesz magának végre egy sajátot. Tagadhatatlan előnye a tükörreflexessel szemben, hogy zsebre vágható :)

Ildy: érdemes megnézni, hogy miket tudsz állítgatni a zsebgépen, mert a mostaniak már egész okosak :) A következő részek már "gépfüggetlenek" lesznek, úgyhogy remélem mindenkinek hasznos lesz.

Alíz: írsz nekem e-mailt? mandytarragon@gmail.com
mandy tarragon üzenete…
araniel: ó, én még mindig nem vágom, hogy mi hol van, meg mit mire kell használni, annyi beállítás van ezen :) Étel-program, ez cool :)
Névtelen üzenete…
Jaja, mostanában elég sokat használom. Amúgyis sok képet csinálok egy ételről, ia, manuális beállítással, és ezzel az étel programmal. Van a gépen egy csomó ilyen: étel, gyertyafény, naplemente, légifotó, tűzijáték, sport, tengerpart stb. Bár a többit nem nagyon használom.
Chef Viki üzenete…
Jaj, tudom, hogy nem bántásból írtad!!! Nem is sértődött meg a kis zsebmasina :-)))

Figyelmesen fogom követni az iskoládat, hátha a zsebiből is tudok majd újdonságot kicsiholni! Köszi-köszi!!
Kata üzenete…
Mandy, tündér vagy, hogy megmagyarázod az alapfogalmakat! Volt benne olyan, amit eddig nem is értettem...
Nekem is egy zsebmasinám van, sőt elég régi:( de azért igyekszünk mi ketten, de csodát nem lehet vele csinálni.
Bianka üzenete…
Hű köszi, ezt most részletesen elolvasom :)
Bianka üzenete…
Az enyémen is van étel program, de nem használom. Szerintem kütyüzve jobb képek készülnek :)
mandy tarragon üzenete…
Araniel: a zsebgépemen nekem is voltak ilyenek, csak még az ételprogrammal nem találkoztam :) De azért jó, hogy a gyártók követik a felhasználói igényeket :D

Chef Viki: jól van, akkor megnyugodtam :) Majd felvarázsolom az enyémet talán jövő héten és fotózok párat azzal is, összehasonlításként.

Kata: majd lesz utómunkázós rész is, meg majd felhozom a zsebmasinámat (az egy 6 éves gép), megnézem miket lehet vele csinálni. :)

Bianka: :) Egyébként szerintem a legtöbb a fényen múlik.

Népszerű bejegyzések